Egy cianotípia nyomatot néhány perctől negyedóráig exponálnak tűző nyári napon, borult időben vagy télen viszont több tíz percig, néha egy óráig, amíg a felülete a sárgászöldből bronzos kékesszürkére vált.
Az expozíció az a pillanat, amikor a kép eldől. A fényérzékeny papír, amely még halvány sárgászöld, a napra kerül a negatívjával vagy a tárgyakkal együtt, és éppen itt, az UV-sugárzás hatására alakul át a vas, miközben kialakul a leendő kék.
Az öblítés és a szárítás ezután csak előhívja azt, amit az expozíció már rögzített, ezért ez a lépés az eljárás legmeghatározóbb szakasza.
Ez az oldal összefoglalja az UV-expozíció lényegét, az évszaktól és az égboltól függő időtartamot, főként pedig azt a vizuális támpontot, amely többet ér bármely időzítőnél. Része a cianotípia teljes útmutatójának, amely az expozíciót a papír fényérzékennyé tétele és a záró öblítés közé helyezi.
Mi történik az expozíció alatt
Az expozíció egyszerűen azt az időt jelenti, ameddig a fényérzékeny papír fénynek van kitéve, itt a napfénynek. A munkát az UV-sugárzás végzi egy kevés kék fénnyel, nem a hő és nem a látható fény. Ezért elég lehet egy szép téli nap, amely alacsonyan áll, de tiszta égbolt mellett gazdag UV-ben, míg egy nagyon erős háztartási izzó semmit sem ad.
Az UV hatására a vas állapotot változtat. A ferri-citrátban lévő III oxidációs fokú vas vas(II)-vé redukálódik, amely ezután a ferricianiddal reagálva poroszkéket, oldhatatlan pigmentet alkot.
A védett részek fehérek maradnak
Ahol átlátszatlan negatív vagy ráhelyezett tárgy véd, ott nem jut át UV, a vas a kiindulási állapotban marad, majd az öblítéskor eltávozik, a papír fehérségét hagyva maga után. A ferricianid az eljárásban alkalmazott mennyiségben kis mértékben mérgező, de savval érintkezve vagy oldatban UV-sugárzás hatására cianidot szabadíthat fel.
Ez a kontraszt a megvilágított és a védett részek között rajzolja meg a képet. A megfelelő expozíció a lehető legjobban kimélyíti ezt a különbséget, mély kékeket adva a fény érte helyeken és tiszta fehéret az elzárt helyeken, míg a rosszul beállított expozíció így vagy úgy összenyomja a kontrasztot.
Mennyi ideig kell exponálni egy cianotípia nyomatot
Az első, amit el kell fogadni, hogy nincs egyetlen időtartam. Az expozíciós idő függ az évszaktól, a napszaktól, a földrajzi szélességtől, a felhőzettől, a negatív sűrűségétől és az oldat töménységétől.
Abszolút számot megadni félrevezető lenne. A leggyakoribb hiba a műhelyben éppen attól származik, aki valahol elolvasott öt percet és ahhoz tartja magát az égbolttól függetlenül.
Ezért tartományokban gondolkodunk. Tűző nyári napon, dél körül, gyakran elég néhány perc, az oldattól függően néhány perc és negyedóra közötti tartományban. Borult időben vagy télen ugyanaz a kép több tíz percet is igényelhet, néha egy órát, ha az ég egyértelműen szürke.
Szöveten számíts egy kicsit hosszabb időre, mint papíron, mert a szál több oldatot hordoz és lassabban tonizálódik.
| Fény | Tájékoztató időtartam |
|---|---|
| Tűző nyári nap, dél körül | Néhány perctől negyedóráig |
| Borult idő vagy tél | Több tíz perc |
| Egyértelműen szürke ég | Akár egy óra |
| UV-lámpa, erős és közeli panel | Körülbelül tíz perc |
| Kis teljesítményű UV-izzó | Háromnegyed óra, sőt több is |
| Szöveten papír helyett | Egy kicsit hosszabb |
Az UV intenzitása jelentős tényezővel változik egy júliusi dél és egy fátyolfelhős decemberi délután között. Az óra ezért csak durva támpont, hasznos, hogy ne felejtsd el a napon hagyott nyomatot, de soha nem arra való, hogy másodpercre pontosan eldöntsd, kész-e.
A felület tonizálódását olvasd, ne az órát
Az igazi támpont vizuális, ez a mozdulat pedig mindent megváltoztat, amint megérted. A bevont felület az expozíció alatt színt vált, ez a tonizálódás jelzi, hogy az expozíció elegendő, sokkal megbízhatóbban egy időzítőnél.
A frissen bevont papír halvány sárgászöld. Az UV alatt a megvilágított részek fokozatosan színt váltanak, szürkéskéken át a bronzos kékesszürke tónus felé, a felületen olykor enyhén fémes vagy szürkés. Amikor a legjobban exponált részek határozottan átbillentek ebbe a bronzos szürkébe, a védett részekkel való kontraszt pedig kifejezett, az expozíció pontos.
Öblítés előtt túl sötét: ez normális
A kép ilyenkor sötétebbnek és tompábbnak tűnik, mint amilyen lesz, ami kívánatos, mert az öblítés eltávolítja az el nem reagált vasat, előhozza az élénk kéket és közben kivilágosítja a fehéreket. Egy nyomat, amely már a napon tökéletesnek tűnik, szinte mindig alulexponált, a mosásban elhalványul.
A műhelyben megtanulod felemelni a negatív egyik sarkát, hogy megítéld a felület valódi színét, árnyékban, a többi elmozdítása nélkül. Ez a pillantás, amelyet nyomatról nyomatra megismétlesz, minden időtáblázatot felér.
Példa a felület tonizálódására öblítés előtt. A színárnyalatok tájékoztató jellegűek; a tesztcsík lehetővé teszi az expozíció beállítását.
Tűző nap és borult ég
A közvetlen tűző nap a leggyorsabb és legkontrasztosabb helyzet. Az UV teljes erővel érkezik, az expozíció rövid, a kékek pedig sűrűn jönnek ki. Csak arra kell ügyelni, hogy a nap állandó maradjon a másolás ideje alatt, mert egy elvonuló felhő figyelmeztetés nélkül megnyújtja az időt, amit a tonizálódás követése úgyis kiegyenlít.
A borult ég nem zárja ki a cianotípiát, a makacs hiedelemmel ellentétben. Az UV átjut egy vékony felhőrétegen, az expozíció egyszerűen hosszabb, az eredmény pedig gyakran lágyabb, mert a szórt fény kissé megkerüli a tárgyak szélét. A fehér, világos ég jobban exponál, mint az alacsony, ólmos ég, de szürke időben is megjön végül a kép.
Vigyázz az árnyékra és az üvegre
A vetett árnyék különös figyelmet érdemel. Napernyő alatt vagy üvegen át az UV jó része elnyelődik, az expozíció pedig elhúzódik vagy nem sikerül. Exponálj ezért szabad ég alatt, az éggel szemben tartott papírral, kerüld az ablaküveget, amely az ultraibolya sugárzás jelentős részét blokkolja.
Az évszak, a napszak és a tájolás annyira befolyásolja ezt az intenzitást, hogy a napon való expozíciós idő évszak szerint önmagában külön oldalt érdemel.
Amikor nincs nap
A nap marad a legegyszerűbb és ingyenes forrás, de nem mindig elérhető és nem mindig egyenletes, ami valódi korlát annak, aki este, télen vagy megismételhető expozícióval akar dolgozni. A mesterséges UV ilyenkor átveszi a szerepet.
Egy megfelelő UV-lámpa, amely gazdag az aktív napspektrumhoz közeli ultraibolya sugárzásban, ugyanúgy exponál egy cianotípiát, mint a nap, azzal az előnnyel, hogy az intenzitása állandó, így az idők nyomatról nyomatra megismételhetők. Az elv nem változik, továbbra is a felület tonizálódása mondja meg, mikor kell abbahagyni, de olyan egyenletességet nyersz, amelyet az ég soha nem garantál.
Mennyi ideig UV-lámpa alatt
UV-lámpa alatt számolj körülbelül tíz perccel egy erős és közeli panelnél, háromnegyed órával, sőt többel egy egyszerű, kis teljesítményű izzónál.
Aki gyakran exponál és állandó eredményt akar, annak hamar referenciaeszközzé válik az UV-exponáló berendezés, az UV-csövekkel felszerelt szekrény. Egy ilyen készülék kiválasztása, teljesítménye és mérete önálló vásárlási döntés, amelyet a hogyan válasszunk cianotípiához UV-exponáló berendezést oldal tárgyal, ahol a felületre, a teljesítményre és a költségvetésre vonatkozó valódi kérdések felmerülnek.
A leggyakoribb expozíciós hibák
Az alulexponálás a legjellemzőbb. A nyomat a napon kéknek látszott, de az öblítésnél kifakul, halványan, kimosottan jön elő, mert túl kevés vas reagált. A gyógymód egyetlen mondatban elfér, tovább exponálni, a bronzos szürke tonizálódásban bízni, nem a még nedves papír megtévesztő színében.
A túlexponálás is létezik, ritkább eset, amikor valaki órákig hagy egy nyomatot tűző napon. A fehérek mattá válnak, a finom részletek eltömődnek, a kontraszt összeomlik, a kép egységes kék tömeg lesz. A kettő között a tonizálódás követése, ismét az, tartja a helyes mértéket.
Marad a negatív és az érintkezése. Egy túl világos negatív mindenütt átengedi az UV-t és elnyomja a képet, a papírhoz rosszul simuló negatív pedig a széle alá engedi a fényt és elmossa a körvonalakat. Ezért a negatívot tiszta üveg alá vagy másolókeretbe szorítsd, laposan, hogy a teljes felületen éles legyen az érintkezés.
Ha az expozíció a végére ért, az eredményt az öblítés rögzíti, a cianotípia nyomat öblítésének módja pedig ugyanakkora figyelmet érdemel, mint maga az expozíció.
Tesztcsík készítése
Hogy a megfelelő időt megtaláld lapok kárba vesztése nélkül, haladj lépcsőkben:
- vonj be az oldattal egy papírcsíkot, majd teljesen takard le átlátszatlan kartonnal;
- helyezd a napra, majd rendszeres lépcsőkben fedd fel, minden időközben egy újabb szakaszt, így minden zóna más időtartamot kap;
- öblítsd ki a csíkot;
- tartsd meg azt a zónát, amely a legsűrűbb kéket adja, miközben a fehérek tiszták maradnak: az ehhez tartozó expozíciós idő a tiéd, erre a fényre és erre a papírra.
Az expozíciótól a sikeres nyomatig
Az expozíció tehát egy mozdulatra és egy támpontra egyszerűsödik. A fényérzékeny papírt UV-sugárzásnak kell kitenni napon vagy lámpa alatt és figyelni kell a felület tonizálódását egészen ahhoz a bronzos szürkéhez, amely a leendő kéket jelzi. Az időtartam csak egy tartomány, amely az égtől függ, a tonizálódás az igazi iránytű, minden nyomattal pedig kissé élesebb lesz a szem.
Hogy ezt a lépést az oldatokkal való tapogatózás nélkül gyakorolhasd, a Sténoflex cianotípiakészlet tartalmazza az akvarellpapírt, a két flakon sót és a használati útmutatót, így az oldatok helyett a nap leolvasására koncentrálhatsz.
Eric Marais — fotográfus, két, a lyukkamerás fotózásról szóló könyv szerzője (Pearson kiadó) és a Sténoflex megalkotója. A kezdetek óta tart bevezető műhelyeket az alternatív fotográfiáról, a lyukkamerás fotózástól a cianotípiáig.